..eredeti állapotában, a tegnapi 3 órás sikálás eredményeként. mikor kész lett, nézegettem, és megállapítottam, hogy igen szép fürdőszobánk van, még mindig.

most töröm a fejem, hogy az ajtótok maradékát hogy lehetne úgy lecsiszolni, hogy ne legyen újra nyakig koszos, poros minden.

Sokat nem haladtunk mostanság, és a kertrendezés is távoli jövő, azért nálunk is tavasz lett.

Tavaly egyáltalán nem volt barack az utolsó barackfánkon, pedig előző évben alig győztük összeszedni. Ma a fürdő ablakából vettem észre, hogy míg múlt héten a rügyeket sem láttam rajta, virágba borult.

A két éve a bejárat elé költöztetett fehér orgona fa is kihajtott.

A jégcsapok helyén pedig bazsarózsa bimbókat találtam az ablak alatt.

Optimista vagyok. Úgy érzem, megint haladós bejegyzések jönnek végre...

Nem mintha már ott tartanánk, de álmodozni jó, a remény hal meg utoljára, satöbbi. Gondoltam, szétnézek a neten kanapé-ügyben, persze tartottam tőle, hogy gyorsan elmegy a kedvem az árak láttán. A jó hír, hogy az árakig nem jutottam el.

Kanizsai kanapék után nézegetve megállapítottam, hiába szépek, azért az döbbenet, hogy még mindig van, aki ott tart, hogy az értekezleten mondta az xy, hogy márpedig az interneten jelen kell lenni, úgyhogy valakivel összetákoltattak egy 1.0-s oldalt. A boltkeresőn bármilyen beállításra ez a hibaüzenet jön fel: "A weboldalhoz másik Google Térkép API-kulcs szükséges. Új kulcs a(z) http://... címen generálható." Mikor pedig nagy nehezen találok pár forgalmazóról listát, a linkre kattintva döbbenten olvasom ezt a popupot: "Ön most épp elhagyja honlapunkat és egy harmadik fél honlapjára távozik. A Kanizsa Trend nem vállal felelősséget a harmadik fél honlapján található tartalomért, az ott található információs eljárásokra nem alkalmazhatóak adatvédelmi szabályaink. A linkelés folytatásához nyomjon "OK"-t, vagy "Mégsem" (Cancel)-t az eredeti oldalra való visszatéréshez." Kanizsa megérkezett az internetre... Követelni fogom, hogy minden oldal ilyen gondosan tájékoztasson, mikor felejthetem el a százoldalas áeszefüket, és kell megkeresnem a harmadik fél áeszefét, hogy jogaim és kötelezettségeim teljes ismeretében böngészhessek rendes polgár módjára.

Ezek után már szinte meg sem döbbenek, hogy a kanapégyárnál sokkal kisebb branddel rendelkező forgalmazó xy káefté oldalán ilyenek a modelleírások:

"A vendégágyfunkciónak köszönhetően elsősorban a belföldi vevők körében kedvelt modell" Mi a f...? Ez most mi is? Beszólunk a magyar vevőnek magyarul, hogy csak te vagy olyan prosztó, hogy a kanapén akarsz aludni is? Vagy csak azt hiszik, érdekel, hogy mely paraméter mentén és milyen csoportba soroltak engem, "a vevőt"? Vagy egy másik: "A kanapé Önnek többet jelent, mint egy ülőalkalmatosság? Akkor a ... ezt garantálja." Imádom, amikor a kimondatlan igényeimnek is megfelelnek, többet akarok, többet kapok, még ha nem is tudjuk, mit. "A karfa szögletessége, de mindamellett szépsége megragadja a szemet, ez az élmény uralja a garnitúra egészét." Belül sírok, hogy vajon mennyi pénzt fizetnek ezek a cégek valakinek minden hónapban vagy alkalomszerűen abban a tudatban, hogy kommunikációjuk a legjobb kezekben van.

Na befejezem a puffogást, mert maguk a kanapék szépek. Csak a szöveget nem szabad elolvasni, le is veszem a szemüvegemet, és úgy rögtön jobban haladok az álmodozással.

Úgy érzem magam, mint akit megvertek. Ice is részt vett a verekedésben, és azt hiszem, ő is. (D. ugyan este rendbe tette a hátunkat, de ahogy megjósolta, ma rettenetesen fáj. Este pedig még villanyt kell szerelnünk.)

Hétvégén megvolt a - remélhetőleg - utolsó előtti házon belüli költözésünk. Most újra a leendő nappalinkban alszunk, amíg O.-ék lakhatóvá teszik a hálónkat és a leendő gyerekszobát. Rengeteg a holmink, de azért látszik, hogy harmadekkora házból költöztünk ide. A legkisebb szoba plafonig tele van dobozokkal, egy félig bútorozottban lakunk, és két szoba kong. Lehet, hogy mégis meg kéne nyitni azt a tánciskolát, hátha fedezi a külső felújítást. Holnaptól pedig indul a visszaszámlálás.

(Ezentúl soha nem fogom félig üresen kitenni a kukát, mert annyi kacattól kellene még megszabadulnunk, hogy ihaj. Mikor elkezdjük pakolni egyik helyről a másikra, mindig rájövök, mennyi felesleges dolgot gyűjtünk... Sajnos.)

Egy ideje már ott lenne a helyem, mert az ebédből még csak az uborkasaláta van készen.

Pár hónapja újra tudok főzni. Előtte vagy egy évig csak sütni tudtam, a tűzhely azon része ugyanis villannyal működik, így a szoba közepén is tudtam használni. Nyáron végre kicseréltük a konyhában a teraszajtót, a berendezés megtervezése után behúztuk az új villanyvezetékeket, és O.-éknak hála, ripszropsz lett újra konyhánk.

A fenti képen O. látható, amint - nem, nem, ez nem az, aminek látszik... - a padlót fugázza épp.

O.-t külön dicséret illeti a kisfürdő és a konyha közötti épített küszöbért, ami elsőre kicsit magasnak tűnik, viszont gyönyőrű, és biztosan meg fog állítani egy esetleges áradást a zuhany vagy a mosógép felől.

Ezután már csak a bútort kellett megvennünk, na jó, annak is az első adagját, amivel már egészen konyhaszerű, és legfőképp működőképes a helyiség.

A felső szekrények majd jönnek, meg új, beépített tűzhely is - én már most élvezem, hogy nem csapban kell mosogatnom és nem azon töröm állandóan a fejem, hogy mit tudok még főzés nélkül előállítani. Húslevestől a párolt káposztán át a rántott húsig sok-sok régi kedvenc került újra terítékre. (A régi asztal kicsit nagy ide, de egyelőre megteszi. Hosszabb távon két személyes értkezőhelyet tervezünk csak a konyhába, a nagy étkező a kerek szobában lesz, ami most kezdi el elnyerni szoba jellegét.)

Rájöttem, hiányzik valami ezekről a képekről... Az élet. Pedig itt élünk mi öten, tizenhat lábon. Ebből ketten igyekszünk haladni is a munkálatokkal, a többiek pedig elviselik, élvezik gyümölcseit, illetve kicsit néha hátráltatják azokat, ha nem is szánt szándékkal. Sőt, van egy csomó képem, ami nem kifejezetten a romos állapotokról, a már elvégzett vagy még elvégzendő munkákról szól, hanem az életünkről, de azért ezek adják a hátteret.

Például a meseszép jégcsapokhoz (amiknek annyi köze van azért a fő csapásirányhoz, hogy nem jöttek volna létre, ha nem folyik az eresz...)

... vagy a macskánkhoz, ahogy az új (még első tisztítása előtt álló) ablakból nézi, mit csinálok odakint,

 ... vagy a kétpetéjű ikreinkhez, ahogyan a romos előszoba vadiúj bejáratában várják,

hogy foglalkozzon végre velük is valaki.

Mire elszántam magam, hogy lefotózgassam és megírjam az elsőt,

készen lett a második fürdőnk is. Ebben egyrészt az nagyon jó, hogy végre ismét kedvemre moshatok.

Másrészt nem veszünk össze a wc-n.

Az épített zuhany meseszép lett, különösen a süllyesztett polcok a csaptelep fölött: 

A nagy fürdőnkben pedig két ünnep között Ice megszerelte a világítást. Így most már azon a pár napos téli órán kívül is jól használható.

Utolsó simításként tükrös szekrény helyett más megoldást találtunk, ezt Ice már leírta máshol, ezért csak idemásolom.

" az úgy volt..  ..hogy a bauhausos újságban láttunk egy tükrös szekrényt a fürdőbe. nem is volt drága, és képen elfogadhatóan nézett ki. felkerekedtünk hát hétvégén és elmentünk, hogy megvegyük.
sokáig nem találtuk meg, de mikor h. (mint hezitálós, a szerk.) rátalált, kiderült, hogy k. magasan van, nem lehet megnézni. azért nézegettük egy darabig, majd felfedeztük, hogy ahol lennie kellene a polcon, nincs egy darab se. úgyhogy nézelődtünk tovább. h. talált egy nagyon jól kinéző és praktikus darabot. ára sehol.. én is találtam egyet, de mivel 250 ezerbe került nagyon nem foglalkoztam vele. a praktikus darabhoz, felületesen társítottunk egy árat (100.000), majd nézelődtünk. volt egy szódával elmegy kategóriájú 50 ezerért, de nekem nem igazán tetszett. közben a szép és praktikushoz is találtunk egy hasonlót, de sokkal rondábbat, amiről kiderült, hogy az kerül 100 ezerbe. ekkor minden mindegy alapon kiderítettük az árát a szép és praktikusnak, amit végül is már hajlottam megvenni, de a 240 ezres ár hallatán majdhogynem seggre ültem, és kezdett az az érzésem lenni, hogy ebből nem lesz se tükör, se szekrény..
megnéztünk még párat, de árban, küllemben egyik sem hozta azt amit vártunk. mielőtt eljöttünk még megnéztük a tükröket. találtunk is egy csinosat, szép nagyot, nekünk pont megfelelőt. azt hiszem 15 ezerért, vettünk hozzá egy savmaratott üvegpolcot 7 ezerért, ehhez kellett még venni konzolt ami tartja, (talán 2-3 ezer ft.)

szombat este kb. egy órát szenvedtem a gresscsempe fúrásával, mert láttam, hogy hogy robbantak szét a lapok mikor a burkolók fúrták. másfelet sikerült is kifúrnom a szükséges 8 lyukból, nem voltam túlzottan elégedett.
vasárnap pár perc szenvedés után matematikai, és fizikai alapra helyezve a bátorságomat, nekiestem és lényegesen rövidebb idő alatt összefurkáltam mindent, látszólag a csempék jól bírták, még mindig egyben vannak.
feltettük a tükröt, polcot, föléjük a lámpát, és az a helyzet, hogy nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy tized áron jobban néz ki, mint ha a 250 ezres szekrény(ek egyike) lett volna felszerelve."

Nem írtam le, de áll még a házunk, sőt, haladunk lassacskán. Már van egy nagyon szép fürdőszobánk - ha lesz időm lefotózni, szentelek neki egy külön bejegyzést az ünnepek alatt -, a másik fürdő is félig kész, egyéb látványos haladásról nem tudok beszámolni.

Mi persze tudjuk, hogy a sok nem látványos dolog, például hogy már csak egy szobában van bent a régi, elkorhadt hajópadló, és alatta rengeteg homok, mennyi munkával és költséggel járt. Hogy a csupasz beton, benne a padlófűtéssel, a vakolatlan falakon feszítő vadiúj fűtőtestek, egyáltalán, a meleg újdonság. 

A leglátványosabbak talán az új ablakaink és bejárati ajtónk. Amikor egy ismerős a fotók láttán megkérdezte, fahatású műanyag-e, majdnem csúnyát mondtam... Van, ami az, aminek látszik.

Ez például a 70 éves ház eredeti stílusát követő, hossztoldott borovi fenyőből egyedileg gyártott, gyönyörű minőségű osztott ablak, szögbe állított szárnyakkal. És a régi két, keskeny szárnyból és felül nyitható ablakból álló ajó helyére általunk tervezett, még több fényt beengedő új ajtó.

(Ők készítették, ajánlás és az árajánlatuk alapján választottuk a céget, és nem bántuk meg.)

(Mintegy három hónappal a költözés után Ice megtalálta a kábelt, így utólag beillesztettem pár képet a korábbi bejegyzésekhez. Régi tartozásom is próbálom közben törleszteni - Á. és J. esküvői képeit feltölteni -, amibe vakmerő dolog volt párhuzamosan belevágni, az előbb kezdhettem is újra. Azért próbálkozom...)

Az elmaradozó bejegyzések oka az elmaradozó haladás. A leendő fürdő szétbombázása  óta csak fejben haladunk, úgy sem túl gyorsan. Nagy nehezen túltettük magunkat a problémán, hogy a padlófűtésnek kellene 12 centiméter, a boltívek csúcsainál meg bizony alig van 10. Ha ennyivel megemeljük a szintet mindenhol, akkor meg az ajtókkal lennénk gondban. Szóval majd elcsaljuk. Meg még annyit haladtunk, hogy vésés közben-után eldöntöttük, ha már ennyi szép alapanyagot összeszedtünk, a vízszerelést is inkább szakemberre bízzuk. Ma jön újabb megbeszélésre.

Illetve tegnap, egy egészen más célú látogatás során azt is eldöntöttük, ki fogja a burkolást végezni. Ez azért megnyugtató, mert azt hiszem, tényleg nagyon szomorúak lennénk, ha ennyi keresgélés, energia- és pénzbefektetés után az eredmény csalódást okozna. Úgy érzem, nem fog.

Most falaznunk kellene az ablakoknál, mert kitaláltuk, hogyan oldjuk meg a két béna ablak problémáját és meg is vettük az újakat. Meg végre megírni a pénzügyi és időtervet.

Ha rá bírnánk magunkat venni...

Vettünk zuhanykabint, majd' besz...tunk, de hazahoztuk, alakul a fürdő (terve). Közben a kertet is rendbetette egy újabb, nagyon klassz segítőnk. (Belegondolok, mekkora esély volt mondjuk Angyalföldön arra, hogy valaki ajánljon egy embert, aki a megbeszélt időpontban odagurul szombat reggel a bringáján, aztán tényleg tök frankón dolgozik, lehet nyugodt szívvel továbbajánlani. Merthogy ott szóba is alig állnak az emberek.)

Kupacok és mindenféle tereptárgyak nélkül határozottan egyre nagyobbnak tűnik a telek (igaz lehet, hogy a minta megosztja a nagy felületet, amit öltözködés kapcsán hallottam anno sokat anyutól...). Holnap jön a konténer, végre kidobálunk egy csomó sittet. Tisztul a kép.

... de valami lassabb, méghozzá a házfelújítás. A fürdőszobában - legalábbis a fejünkben - lassan kezd összeállni a kép, megérkezett a padlólap és a csempe is, kiválasztottuk a kádat és a mosdót is. Ice múlt szombaton beköszönt egy téglányi lyukon a kamrába, ezennel életem azon másfél hónapos szakasza, amíg volt kamrám, lezárult. Vagyis a leendő fürdő elérte teljes méretét, viszont az ablak(ok)kal még gondban vagyunk: van egy 70x170-es és egy 60x80-as ablak, egymáshoz képest igen béna alakzatban elrendezve, viszont a rajtuk beáramló fénymennyiség tetszik. Most sakkozunk, hogy lehet egy vagy két normális méretű és elhelyezkedésű ablakra cserélni őket anélkül, hogy a tartófalakat feleslegesen zaklatnánk. A csempét, amibe teljesen egyöntetűen beleszerettünk, a következő vádak érték: nehéz, drága, sötét, nehezen tisztítható. Ebből a sötét kivételével minddel egyet is értettünk, de nekünk akkor is tetszik. Ugyanakkor a fő kritikusban partnerre találtam Ice azirányú győzködésében, hogy a bojlerrel ne rontsuk el a fürdőszoba képét, hanem tegyük a pincébe. Itt tartunk...

Az elmúlt hetek dióhéjban: járdaépítés, viták, egyezkedések, csomagolás, cipekedés, sajgások, sok elköltött forint. Átköltöztünk az új házunkba. Ma reggel 9 körül az utolsó közműátírással lezártunk egy rettentően kimerítő korszakot. Hogy egy újba fogjunk... Biztosítékcserék, vízmérőszerelés, csatorna, kerítés, aztán ki tudja, honnan is fogunk hozzá a nagy munkálatoknak. Kutyák jól bírják a házban lakást (a kerítés még készül), napi két nagy sétával, csak kicsit büdösek. De legalább belakjuk a lakot.

Húsvét hétvégén lebontottuk a csirkeólat és a régi budit a kert végében. Szakértő vélemény szerint egy ember egy napi munkája. Mi ketten három napig dolgoztunk rajta, és még csak nem is végeztünk vele teljesen. A héten elvitték a sittet meg a szemetet, ami a csirkeólban rejtélyes körülmények között gyűlt össze az évtizedek során. Maga az ól meg a budi is a szocializmus éke volt: minden hasznosnak tűnő anyagot beleépítettek, linóleumdaraboktól a tapétáig, ezt még tetézte a falai között felhalmozott hulladék: fajanszok, autógumik, bontott téglák, egy elfáradt zuhany-tolóajtó... Tegnap folytattuk, elégettük a kivágott barackfa nagy részét, meg a járda útjában levő gazokat, kihordtuk a téglákat meg a sitt maradékát. Most megint úgy érzem magam, mint akit összevertek. Pedig csütörtökig még esténként rendbe kell tenni ezt-azt, mire jönnek járdát rakni.

Miután kissé megpirítottuk magunkat a napon szombaton, a korábbi terveinkkel ellentétben vasárnap délelőtt hazarobogtunk. A F1 miatt kár volt, de utána az a kis szunyókálás nagyon jól sikerült. A délutáni tereprendezés pedig még jobban: a rossz helyre nőtt fehér orgonafát kiástuk, és áthelyeztük a köríves szoba elé. Ice apukája meg is metszette, kapott jó sok vizet, már csak drukkolni kell, hogy megmaradjon.

(Őszintén szólva nem volt más választásunk, mert rövid- (építőanyagok lerakása) és hosszútávon (kocsibeálló) is útban volt szegény. De reménykedem. Nem is tudtam, hogy ekkora erő, vagy tartalék, vagy nem tudom mi van a fákban: a több hete kivágott barackfa levágva heverő ágai legnagyobb döbbenetemre kirügyeztek!)

Ma megérkezett a járda és a majdani beálló burkolata. Izgultunk, hogy mennyire lesz segítőkész a fuvarozó, de szerencsére nem hagyott hátra minket járdára ledobált raklapokkal, hanem szépen bepakolta őket a kertbe.

Tegnap Ice és egy haver meghegesztették az új teherkaput, amin az építőanyagokat be lehet majd rakodni a kertbe. Nagyon klassz lett, bár egyelőre nem nyílik, biztonsági okokból... A felújításhoz kapcsolódó tréningem következő lépéseként most már hegesztést nézni is tudok (na jó, nem néztem bele, mert az nem tesz jót). Meg vízszintmérőt tartani is.

Ahogy ránéztem a rügyező orgonafákra a kerítés mellett, ráeszméltem: ez a mi házunk. Még nagyon szokatlan érzés. Tegnap kiderült, hogy van ott is olyan ronda nagy bogár a falban, mint ami nálunk kaparászott tavaly nyáron, így legalább otthonosan fogjuk magunkat érezni. Azt is megtudtuk, hogy az egyik szobában a szőnyeg alatt egész jó állapotú hajópadló bújkált, így nagyobb a motiváció, hogy első nekifutásra csere helyett próbálkozzunk majd a csiszolással. És ami a legnagyobb tanulság tegnapról: az ősrégi biztosítékok ugyan bírják még, de a falban megadta magát egy vezeték, így pár órai munkával, külső szakértő bevonásával és egy hosszabbítóval lett újra áram a konyhában és a fürdőben. Vagyis végre kaptunk egy jelet a nagy tanácstalanságban: a villannyal kell kezdenünk!

(Amikor azt írtam, a bank és mások hülyeségeinek vége, nagyot tévedtem. Komolyan nem értem, pénzzel dolgozó emberek hogy követhetnek el ennyi és ilyen súlyos hibát, és ráz a hideg a gondolattól, hogy a pénzemet valószínűleg nagyon sokszor ilyen trehányul kezelik, még ha nem is tudok mindig róla. Kezdem érteni a pénzt a matrac alatt tartó embertársaimat.)

... a bank sorozatos hülyeségeit látván. Amit lehet, elb...tak, nem írom le, melyik bank és mit, mert célt úgysem ér, majd szépen összefoglaljuk virágnyelven a fiókigazgatónak, hogy legalább kiírjuk magunkból. Az idő (is) pénz, mostanában és az esetünkben nem is kevés. Az a jó (nem, nem szerencse), hogy nem úgy kalkuláltuk az elkövetkező időszaki büdzsénket, hogy necces legyen. Így egyelőre még az olyan ínyencségekről sem kell lemondanunk, mint például egy vacsora, ha épp nincs otthon meleg étel, vagy egy jól megérdemelt talpmasszázs fakivágás után.

Merthogy, a bankos puffogás miatt majdnem elfelejtettem, haladtunk a kerttel is: a második sor szőlő után a járda útjában levő barackfát is kivágtuk hétvégén. Panelos (na jó, részben csúsztatott zsalus) csaj lévén nekem fakivágásból is ez volt az első, még mindig nagyon élvezem. Akárcsak az első közös telünkön a hólapátolást a kis ház előtt. Azt hiszem, a házfelújítás folyamatos új élményeket fog jelenteni, mivel Ice-szal ellentétben nekem ez nem a harmadik, csak az első házam lesz, amibe saját kezű fizikai munkát (is) ölök.

Miután értelem és érzelem helyett az értelem és a banki ügyintéző harcán is túl vagyunk, végre tényleg vége talán a bürokratikus fázisnak (na jó, az első fejezetének). Persze időközben mindannyiunk nagy örömére erősödött a forint, mondjuk túl szép lett volna, hogy a csúcson folyósítják a hitelünket. De végre folyósítják, ez a lényeg.

Ablak-ügyben is léptünk egyet előre. Kiderült, hogy a minden barkácsáruházban jó áron kapható borovi fenyő ablakok gyártója - nem meglepő módon - a szabványablakokból él, amiből 0, azaz nulla darab van a házunkon (a kilencből, ha jól számolom), és olyan felárral készít egyedi méretűeket, hogy maradunk a másik gyártónál valószínűleg. Még nem tudom, hogy fognak kinézni az ablakok, mert ezen a házon még ez sem egyértelmű, de a bemutatóteremben látottak alapján szép lesz a végeredmény, az biztos.

Derűsek a kilátásaink.

... a cigány a szántást. Tegnap átszaladtunk délután az új házunkba. Eredetileg csak fényképezni párat, aztán a szép időben Ice úgy nekiveselkedett a járda útjában levő szőlőtőkék kiásásának, hogy végül az egész sort kiszedtük közösen. Közben elmentek a szomszédok is otthonról, így átvittem a kutyákat is, hadd szokják az új birtokot. Most mindenünk sajog, pedig ez még csak a bemelegítés volt. A héten további papír- és pénztologatás lesz, és talán kisütjük, miből és hogyan lenne legjobb a járdaburkolat és a kerítés. Aztán hétvégén jöhet a következő sor szőlő, meg talán a tyúkól bontása.

Ma kimondtuk a boldogító igent. Adóstársak lettünk, némi további papírtologatás után pedig házas-társak leszünk. Nem hagyományosan, holtomiglan-holtodiglan, hanem egészen konkrétan 20... március 15-ig. A nagy köteg papír és a szöveges tájékoztató mintegy fele arról szólt, hogy ugye tisztában vagyunk a kockázatokkal? Erről alá is írtunk mindenfélét, az egyikhez mellékeltek egy kis táblázatot, ami azt illusztrálta, hogy 240 forintos euróárfolyamon felvett hitel törlesztője mekkorára tud nőni 250-es, 260-as vagy 270-es árfolyamnál... Plusz három-négy sor illetve oszlop beszerkesztésére nyilván nem volt idejük november óta.

A lényeg: most már tényleg szinte "csak" a felújítás van hátra. (Talán azért volt ilyen hosszú és vontatott magunkévá tenni a házat, hogy melegítsünk a nehezére idegileg. Eddig egész jól bírjuk.)